Két tünet van, ami egyértelműen jelzi, hogy baj van, akár fizikailag, akár lelkileg.
Az egyik, hogy nem tudom meginni a kávét.
A másik, hogy képtelen vagyok elmerülni egy könyvben.
Szerencsére kávézni boldogan kávézom, olvasni viszont hónapok óta nem tudok.
Magam sem tudom megfogalmazni, mi történik, csak a tüneteket érzem.
Olyan, mintha egy döntési pontnál lennék, amit egészen mostanáig észre sem vettem, a bizonytalanságát és a mentális terhét viszont annál jobban éreztem.
Lehet, hogy ez egy lehetőség az újabb szintlépésre? Még nem tudom.
A napokban olvasni kezdtem Stephan Schäfer 25 nyár című könyvét.
Lassan áramlik a szöveg, nem tudok gyorsan haladni vele, de nem is akarok. Élvezem, hogy magával ragad a történet.
Az imént olvastam egy részt, ami egy nagy döntés meghozataláról, egy új életszakaszba lépésről szól. Az egyik főszereplő így fogalmaz:
“De végső soron soha nem az a fő kérdés, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Valójában mindig arról kell dönteni, hogy miben vagy önazonos.”
Forgatom magamban ezt a gondolatot, s azon agyalok, mit is jelent az önazonos döntés.
Mit jelent számomra az önazonosság? Mitől önazonos egy döntés? Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni?
Szerencsére a sztori nem hagy magamra, a főszereplő 4 kérdést is hoz, amiben benne van a lényeg:
Mielőtt bármit választasz, vizsgáld meg, hogy
szeretetet és békét találsz benne?
meríthetsz belőle életörömöt és energiát?
szabadságot és önállóságot ad?
nyugalmat és támaszt nyújt?
Ezeket most itt hagyom Neked.
Ha van kedved megosztani velem ezzel kapcsolatban bármit, szeretettel várom.
Orsi
Javítanám! Az első és a negyedik.
A korábbi hozzászólásomból kihagytam.
Érdekes kérdések, nagyon elgondoltatott mind a 4.
Talán a negyedik kérdést választanám ebben a rohanó világban, mert a szeretetre van a legnagyobb szükségünk, hogy az élet nehézségeit könnyebben feldolgozzuk, elfogadjuk .